Magyarországon több kedvenc helyem is van.

Város tekintetében ez Esztergom és Szeged. De, mint műemlék, úgy Zsámbék és Csesznek a két kedvenc.

Nagyon szeretem a romokat. Mármint, az "igényes romokat". Zsámbék és Csesznek sok tekintetben vagy újjá épített, vagy erősen kiegészített részeket tartalmaz, ami nekem, mint a témában végzettség mellett érdeklődőnek is erősen feltűnő, és koridegen. De, valahogy ennél a kettőnél ezt el tudom engedni. Mert ennél a kettőnél én valahogy a kor- és stílus idegen építési anyagok használatával nem igénytelenséget érzek, hanem pont, hogy igényt. Igényt arra, hogy megtartsanak és bemutassanak valamit a múltunkból.
Szándékot és jóakartot érzek benne.

És valahogy ez a kettő kombináció az, ami rendszeresen visszahúz ezekre a helyekre.

Természetesen, sok más romot is szeretek, és még sok olyan rom van, ahol nem is jártam még.
És sok másikat is szeretek. De, valahogy ez a kettő az, ami nagyon megmaradt. Amihez szép emlékek és érzések kötnek.

Megjegyzés: Magyarország területén nincs eredeti kővár, mert mindegyik valami okból elpusztult. Ami nem, azt utoljára a Habsburgok romboltatták le, szóval amit most látunk, az mindegyik újjá építés.
Vannak igényesebbek, de sajnos a magam részéről azt tudom csak mondani, hogy a legtöbbje borzasztóan csúf, igénytelen és undorító. Inkább konzerválták volna romként.
De, nem...

A kép egy éve készült, sajnos nem ilyen melegben, mint ami ma van.

#Csesznek #CsesznekCastle #Hungary #VisitHungary #Castle #CastleRuins #Medieval #History #HistoricSite #TravelPhotography #LandscapePhotography #Architecture #AncientArchitecture #Nature #Hiking #Bakony #Europe #HiddenGems #ExploreMore #Adventure #Photography #BlueSky #Travel #Wanderlust #HistoricPlaces #Fortress #StoneWalls #MountainViews #OutdoorPhotography #DiscoverHungary

That's the 7th time we've visited Hungary 🇭🇺
The last time was 3 months, 2 weeks, 3 days ago : Spinyéri kápolna in #Vac - https://mastodon.social/@pilgrimsonline/115821455538510845

#VisitHungary
#StepByStep 👣
#PlacesOfWorship
5/6

Biblia Baptista Gyülekezet in #Pecs, #Hungary has no wikipedia page, why not become an editor and add one?
https://en.wikipedia.org/wiki/Wikipedia:Contributing_to_Wikipedia

#VisitHungary
#StepByStep 👣
#PlacesOfWorship
4/6

Wikipedia:Contributing to Wikipedia - Wikipedia

Biblia Baptista Gyülekezet in #Pécs, #Hungary -🇭🇺 is around 11,111 km or 6,944 miles from our previous place of worship Vacamonte in #Vacamonte, #Panama - 🇵🇦 - https://mastodon.social/@pilgrimsonline/116427414581207675

#VisitHungary
#StepByStep 👣
#PlacesOfWorship
2/6