Magyarországon több kedvenc helyem is van.

Város tekintetében ez Esztergom és Szeged. De, mint műemlék, úgy Zsámbék és Csesznek a két kedvenc.

Nagyon szeretem a romokat. Mármint, az "igényes romokat". Zsámbék és Csesznek sok tekintetben vagy újjá épített, vagy erősen kiegészített részeket tartalmaz, ami nekem, mint a témában végzettség mellett érdeklődőnek is erősen feltűnő, és koridegen. De, valahogy ennél a kettőnél ezt el tudom engedni. Mert ennél a kettőnél én valahogy a kor- és stílus idegen építési anyagok használatával nem igénytelenséget érzek, hanem pont, hogy igényt. Igényt arra, hogy megtartsanak és bemutassanak valamit a múltunkból.
Szándékot és jóakartot érzek benne.

És valahogy ez a kettő kombináció az, ami rendszeresen visszahúz ezekre a helyekre.

Természetesen, sok más romot is szeretek, és még sok olyan rom van, ahol nem is jártam még.
És sok másikat is szeretek. De, valahogy ez a kettő az, ami nagyon megmaradt. Amihez szép emlékek és érzések kötnek.

Megjegyzés: Magyarország területén nincs eredeti kővár, mert mindegyik valami okból elpusztult. Ami nem, azt utoljára a Habsburgok romboltatták le, szóval amit most látunk, az mindegyik újjá építés.
Vannak igényesebbek, de sajnos a magam részéről azt tudom csak mondani, hogy a legtöbbje borzasztóan csúf, igénytelen és undorító. Inkább konzerválták volna romként.
De, nem...

A kép egy éve készült, sajnos nem ilyen melegben, mint ami ma van.

#Csesznek #CsesznekCastle #Hungary #VisitHungary #Castle #CastleRuins #Medieval #History #HistoricSite #TravelPhotography #LandscapePhotography #Architecture #AncientArchitecture #Nature #Hiking #Bakony #Europe #HiddenGems #ExploreMore #Adventure #Photography #BlueSky #Travel #Wanderlust #HistoricPlaces #Fortress #StoneWalls #MountainViews #OutdoorPhotography #DiscoverHungary

🇭🇺 Discover Tranquility and History in Tihany 🌿

Step into the serene beauty of Tihany, where quiet pathways and historic charm blend seamlessly. This captivating scene, captured during one of our recent Hungary photography workshops, showcases the picturesque calvary leading towards Tihany Abbey, set against lush green landscapes and rolling hills.

Join me in exploring Hungary’s hidden gems and enhancing your photography skills. Book your private photography workshop now—spots are limited!

📸 Marco Secchi Photography Workshops
🌐 More info and bookings: msecchi.com

#Tihany #HungaryPhotography #PhotographyWorkshop #MarcoSecchiWorkshops #TravelPhotography #HistoricEurope #LandscapePhotography #DiscoverHungary